A KÉTARCÚ SZINVA ISMERŐS ARCOKKAL

A Szinva két arca címmel nyílt tárlat kedden az Ifjúsági Ház galériájában. Ádám János és Barna Laczy fotókiállítását Fedor Vilmos nyitotta meg. A művészek merőben eltérő megközelítésben mutatják be a város patakját.

A Szinva két arca

Második színhelyéhez érkezett az Észak-Magyarország fotóriporterének és a Miskolci Kulturális Központ (MKK) munkatársának közös kiállítása. A két alkotó a Művészetek Háza Kortárs Galériájában mutathatta be először közönségének az emblematikus miskolci patak szelíd és tomboló természetét.

A sajtófotósként is méltán elismert Ádám Jánosnak közel sem a tavalyi volt az első kiállítása: 2020 őszén már állítottak ki természetfotóiból az Ifiházban, de 2022 januárjában a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban is visszaköszöntek sajátos képei. Bevallása szerint természetjáró emberként új alkotói perspektívát nyitottak számára az olyan technikai megoldások, mint amilyen az okostelefon – a Bükkben bandukolva leggyakrabban azzal örökíti meg az idilli pillanatokat.

Köszöntőjében Fedor Vilmos rámutatott: a Szinva csendes pillanataiból kibomló varázslatot megragadni legalább annyira nehéz feladat, mint a jócskán a medrén túl hömpölygő, megvadult patakot, ami 1878 után 2010-ben ugyancsak próbára tette városát.

– A legtöbb fotós beleesik abba a hibába, hogy pusztán csak az árvizet örökíti meg. Barna Laczy azonban mindazon túl az embereket is észrevette – fogalmazott a helytörténész, író, kulturális szakember, egyben a Szinva Örökség projekt ötletgazdája és a Szinva Örökség Alapítvány alapítója.

A kiállítás február 23-ig ingyenesen látogatható.

Fotók: Bujdos Tibor és Mocsári László

Forrás: minap.hu